Capoeira ABC

Cordas - Övek

2019. március 14. - Capoeira Hungria

Biztos Neked is feltűnt már, hogy a capoeiristák nadrágján különböző színű, bojtos, lógó övek vannak. A dinamikus, akrobatikus mozdulatok közben nagyon látványos, ahogy a végük tekeredik mindenfelé, azonban ezeknek az öveknek jelentésük van. A színük ugyanis viselőjük fejlettségi szintjét mutatja.

cordas.jpg

Lássuk miről is van szó pontosan:

Minden tanítvány különböző ritmusban fejlődik a hónapok, évek alatt. Az új öv megszerzése nem feltétlen az edzések számában, mint inkább az övhöz kapcsolódó fejlettségi szint elérésében, valamint a capoeira-val szemben mutatott elkötelezettségben mutatkozik. Ez leginkább a haladó övesek között lehet szembetűnő, akiknek már komolyabb elvárásoknak kell megfelelniük.

ovek.jpg

Fehér (Branca): Kezdő szint. A tanítványok még csak ismerkednek a capoeira-val ezen a szinten.

Citrom-fehér (Amarela-branca): Átvezető öv a sárga öv szintjéhez.

Citrom (Amarela): A tanítványoknak már van alapismerete a capoeira játékról (roda) illetve alapvető ismeretekkel rendelkeznek a mozdulatokról, mint például, rúgások, földmozgások, illetve a zenéről. Már ismernek több capoeira éneket és tudják énekelni kórusban, valamint megismerkednek a hangszerekkel.

Narancs-fehér (Laranja-branca): Átvezető öv a narancs öv szintjéhez.

ovek_narancs.jpg

Narancs (Laranja): Kezdő/középhaladó szint. A tanítványoknak már egy mélyebb tudásuk van a capoeira játékról, több különböző rúgást, földjátékot és akrobatika mozdulatot tudnak kombinálni. Ezen a szinten már tudni kell legalább egy hangszeren játszani illetve dalokat énekelni

 

ovek_kek-piros.jpgKék-piros (Azul-vermelho): Ezen a szinten kapják az Estragiaro megnevezést, és elkezdik tanulni, hogyan tanítsanak gyerekeket vagy kezdő felnőtteket. A capoeiristák ezen a szinten már a capoeira mozdulatok széles választékát tudják magukénak (rúgások, földreviteli technikák, akrobatikák, kontakt szituációk). Önállóan képesek játszani minden hangszeren és vezetni a capoeira játékot (roda) énekükkel

 

ovek_kek.jpgKék (Azul): Ezen öv megszerzésével kapják a Graduadó (Haladó) címet. Ekkor a capoeira új szakaszába lépnek, mivel nemcsak a fizikai képességükön, hanem a tanításukon, a harcművészet iránti elkötelezettségükön, illetve a capoeira-játékban való kommunikációs képességükön keresztül is értekelik őket. Ezen szinten már kivételes technikával és látásmóddal vesznek részt a roda-ban és elkötelezettséget mutatnak az edzések iránt. Az a kék öves, aki elkezd saját edzéseket is tartani, megkapja az Instructor címet. 

Zöld (Verde) - Instructor: Ezen a szinten a capoeiristák tovább fejlesztik készségeiket, amik már magukban foglalják a tanítást is. Nagyon erősek a roda-ban, és az oktatásban egyaránt. Erejük alapja a malícia (zsiványság) és az intuíció beillesztése a capoeira játékukba. A malícia az a képesség, amivel meglephetik és összezavarhatják az ellenfelüket. A zöld öves capoeiristáknak már egy magasabb szintre kell helyezniük az edzésüket, a harcművészet szellemi tudatosságának, valamint az erő, a készség és a reflex beépítésével.

Lila (Roxa) - Professor: A capoeiristák ezen a szinten már bizonyítottan képzett harcművészek, illetve tanárok. Megbecsülést vívtak ki a capoeira iránti elköteleződésük és odaadásuk miatt. Malícia készségük, intuíciójuk, reflexük és látásmódjuk a capoeira-ban tovább fejlődik, mivel elkezdik alkalmazni a roda-ban szerzett ismereteiket a külvilágban szerzett kapcsolataikban és fordítva.

Barna (Marrom) - Formando: A Formando-k a csoportjuk és a capoeira világának egyik legfontosabb szereplői. Ők a mestereik jobb kezei, amely létfontosságú a művészeti forma történetének, hagyományainak és készségeinek terjesztésében, valamint a csoport vezetői. Felelősségük az edzések folytatása és a továbbképzéseken való részvétel. Ők a roda bámulatos játékosai, zökkenőmentesen kombinálhatják képességeiket egy heves és könyörtelen játékban.

formado_panaca.jpg

Fekete (Preta) – Formado/Mestre: A capoeirista karrier csúcspontja. A fekete öv első állomásaként Formado elnevezést kap, amely a mesterré válás előszobája.

A Mestre cím elnyeréséhez vezető út a többi capoeirista elismerése. Úgy tartják, hogy ahhoz, hogy valaki mesterré legyen, először legendává kell válnia. A mesterek legendásak a készségeikért, bölcsességükért, kreativitásukért és taktikájukért mind rodán belül és kívül. Megszilárdították capoeira játékukat, stílusukat a fizikai képességeik, szellemi kapcsolataik, látásmódjuk kombinációjával, illetve azokkal a trükkökkel és ravaszságokkal amiket az életük során tanultak.


A mesterek állnak a capoeira-csoportok élén és felügyelik a csoportjuk tevékenységeit. Meghatározó egyéniségei a capoeira közösségnek, kiváló kapcsolatot ápolnak tanítványaikkal és a többi vezetővel

 

Kedvet kaptál, hogy kipróbáld a capoeira edzéseket?

Formado Panaca, brazil fekete öves oktatónk szeretettel vár budapesti és érdi edzésein Téged is!

www.capoeirahungria.hu
+36 20 531 3350

Facebook oldalaink:
Capoeira Brasil Budapest
Capoeira Brasil Érd

A bejegyzés trackback címe:

https://capoeira-abc.blog.hu/api/trackback/id/tr8014688050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.