Mestre Panaca (Francisco Erivan Alves Lopes) a brazíliai Fortaleza városában ismerkedett meg a capoeirával. Fortaleza Messejana nevű kerületében lakott gyerekként, ahol egy orvosi rendelő látogatása alkalmával pillantotta meg a capoeirát 1983-ban. Bár még csak 8 éves volt, de annyira magával ragadták a látott mozdulatok, hogy a következő hónapokban sem tudta kiverni őket a fejéből. Ekkor még a kerületi rendőrség sportprojektjén keresztül focizott és gyümölcsöt árult, hogy segítse a családját. Amikor el kellett költözniük egy másik kerületbe találkozott egy capoeiristával, aki elkezdte tanítani őt és néhány barátját. Ez leginkább utcai capoeira volt, tehát nem hivatalos, edzőtermi capoeirát tanult először. Nagyjából 1 évet edzhettek együtt amikor mostohabátyja is tanított neki néhány akrobatika mozdulatot. Ekkor már tudta, hogy ez az ő útja.

Abbahagyta a focizást és már csak a capoeirára koncentrált. A házuktól nem messze levő tó partján gyakoroltak a mostohabátyjával, aki látván Panaca tehetségét, úgy döntött, hogy elviszi egy hivatalos capoeira edzésre. Ez volt az a pillanat, amikor Panaca előtt világossá vált, hogy mostohabátyja már narancs öves capoeirista. Ebben az edzőteremben ismerkedett meg mesterével, Mestre Zebrinha-val, aki ekkor még barna öves volt, rá 1 évre kapta meg a fekete övet.

Mestre Zebrinha-val megkezdődhettek a hivatalos capoeira edzések. Amikor eljött a havidíj fizetésének ideje, be kellett vallania mesterének, hogy szerény körülmények között élnek, és nincs pénze kifizetni az edzés díját. A mestere azonban felajánlotta, hogy edzhet nála ingyen, cserébe annyit kér, hogy segítsen neki az edzőterem takarításában, a capoeira hangszerek karbantartásában, illetve később a capoeira bemutatókon való szereplésben.

Kék öves szinten már többször helyettesítette mesterét, ha ő éppen nem tudta megtartani az edzést. Majd időközben megszerezte a zöld övet és elkezdett saját edzéseket is tartani. Két edzőteremben is volt csoportja, illetve részt vett egy helyi szociális projektben, ami a nehéz sorsú gyerekeknek biztosított capoeira edzéseket.
Ez egy nagyon jó élmény volt számára, rengeteg tanult a gyerekektől és nagyon sok tapasztalatot szerzett a tanítás terén is. Időközben ez a projekt kibővült, és az edzések mellett igyekezett a rászoruló családoknak segíteni (alapvető élelmiszereket biztosítani, számlákat kifizetni vagy akár gyógyszereket vásárolni).

Zöld övesen a mestere utasítására meg kellett szerveznie első batizado (övvizsga) rendezvényét, ahol a saját és a szociális projekten keresztül érkező tanítványai megkapták első övüket. A rendezvény fénypontjaként Panaca megkapta a lila (professzori) övet. Ezzel az álma beteljesült, de tudta, hogy nem hagyhatja itt abba.

Belevetette magát a capoeira világába, nagyon sok helyet és capoeira csoportot meglátogatott. A sok jó tapasztalat és élmény mellé több negatív is társult. Nehéz időszak volt ez, sok csalódás érte, de ráébredt, hogy nem a capoeira világa nehéz, hanem az emberek akik benne dolgoznak. Megtanulta, hogy a capoeira szeretetet, tiszteletet és nagyon sok boldogságot tud adni, de ahhoz, hogy ezeket megtapasztald, igazi capoeiristának kell lenni.

A mai napig hálás Istennek azért, hogy ezt az utat szánta neki, hogy a maga ura, és capoeirista lehet.

Néhány év múlva kapott egy lehetőséget, mellyel Európába jöhetett tanítani...
A történet legközelebb innen fog folytatódni. ;)