Az előző részben olvashattál róla, honnan indultam. Most pár mondatban európai életemről szeretnék Neked mesélni.
Európába érkezésem után elkezdtem capoeira-t tanítani. 16 éve lakom itt, Magyarországon. Ez idő alatt több alkalommal nyílt lehetőségem reklámfilmben, riportban illetve filmben is szerepelnem a capoeira által. Sikerült néhány vidéki városban is csapatot alapítani Budapest mellett, mint például Baja, Pécs, Keszthely, Dunaújváros, Pilisvörösvár és Szeged. Napjainkban 2 helyen tartok edzéseket: Érden és Budapesten. Mióta Magyarországon tanítok ez a 3. generáció, aki a capoeira-val nőtt fel. Korábban szinte csak felnőttekből álló csapatom volt, mára ez a tendencia megváltozott: többségében gyerekekkel, tinikkel foglalkozom. Örülök ennek, mert emlékeztet arra a korszakomra amikor gyerekeket tanítottam Brazíliában.
Hálás vagyok a szülőknek, akik bizalmat szavaztak nekem azzal, hogy hozzám járatják gyermekeiket capoeira oktatásra. Immáron 35 éve foglalkozom a capoiera-val. A gyerekek nagyon sok energiát és örömöt adnak az edzéseken a tudásszomjukkal, lelkesedésükkel illetve érdeklődésükkel a capoeira és a brazil kultúra iránt. A capoeira nem csak az edzésekből, gyakorlatokból áll, magában foglalja a hangszerek (berimbau, atabaque, pandeiro és agogo), valamint dalok egyvelegét, mely által megtanulnak portugál szavakat, kifejezéseket és ritmusokat.
(A berimbau hangszerről többet itt tudhatsz meg.)
Egy gondolattal szeretném zárni ezt a fejezetet: a capoeira világában sok ember megfordul, ki hosszabb, ki rövidebb ideig marad, néhányan elismertekké válnak, néhányan nem. Ez számomra éppen olyan, mint az élet rendje.
Kedvet kaptál, hogy kipróbáld a capoeira edzéseket?
Mestre Panaca, brazil fekete öves oktatónk szeretettel vár Téged budapesti és érdi edzésein!
https://capoeira-pont.webnode.hu
+36 20 531 3350
Facebook oldalaink:
Capoeira Rucungo Budapest
Capoeira Rucungo Érd